Olgi ajándékkuckója

Saját munkáim különböző anyagokból

Kirándulás a Mátrában

Rohanó mindennapjainkban kevés figyelmet szentelünk a természet csodáinak, különösen ha az ember városban él mint én magam is.

Néhány hetet a Mátrában töltöttem, Parádfürdőn voltam gyógykezelésen. Ezúttal nem az ablakon keresztül illetve a kórház parkjából figyelhettem a tavaszi tájat. Egy tatabányai betegszállító cég jóvoltából magammal vihettem EL-GO mopedemet és szabadidőmben bebarangoltam a környéket. Fokozottan hatott rám a táj szépsége, az út menti fák, virágok. Akkor virágzott a bodza és az akác, örömmel szívtam be édes illatukat. Az erdőben hosszú ideig hallgattam a madarak énekét.

A kórháztól kb. 150m-re kis állatok élnek, egy pávapár, 2 aranyfácán, 1 őzbak 2 sutával a betegek nagy örömére, elősegítve gyógyulásukat, mert gyakran meglátogatják őket. Magam is minden este vittem a kis őzeknek az almát, kekszet. Amikor meghallották a mopedem hangját szaladtak a kerítéshez és a kezemből csemegéztek.

viragozon.jpgalkonyat.jpgozbak.jpg

ozgida_1.jpgozgida_2.jpgpavaskodva.jpg

aranyfacan.jpgfeher_aranyfacan_.jpgcicabaratsag.jpg

Erika barátnőm aki Recsken él, közös programokat szervezett a hétvégékre. Többször jártunk a közeli Szajla-tónál. Koraestig beszélgettünk a napfényben, kifigyelve a fel-felbukkanó halakat és a rájuk vadászó kitartó horgászokat. A másik Recskhez kötődő élményem a Struccfarmra tett látogatásunk. Megérkezésünkkor szívélyes fogadtatásban volt részünk és miközben a tulajdonos körbevezetett minket a farm területén, válaszolt kérdéseinkre is.

szajla-to.jpgszajla-to_2..jpgutkozben.jpg

strucckakas.jpgtojo.jpgfiokak.jpg   

 gratisz_a_farmon.jpggratisz_es_a_mamaja.jpggratisz_bogival_baratkozik.jpg 

Egy kedves barátom segítségével a Mátra másik oldalára is eljutottam. Utunk során meg-megállva örömmel hívta fel figyelmem az általa ismert és szeretett tájra és nevezetességekre. Többek között egy régi kőtemplomra, egy várra és egy felújított régi parasztházra, melynek homlokzatát faberakás borítja mint egy csipketerítő. A hegy lábánál elterülő faluja csodálatos látványt nyújtott egy magasabb dombról.

Az utolsó szombaton Bodony volt az uti célom. Ez egy kicsit hosszabb út volt 3 keréken. Már éppen kezdtem aggódni, hogy rossz irányba tartok mikor egy újabb hullámvasút után végre feltűntek az első házak. Zsuzsi barátnőm már türelmetlenül várt. Kellemes délutánt töltöttünk a Bodonyi-tó partján közel a természethez.

uton.jpgbodony_fele.jpgbodony_fele_feluton.jpg

a_tonal.jpga_tonal.2.jpga_tonal.3.jpg











Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 5
Havi: 5
Össz.: 16 209

Látogatottság növelés
Oldal: Kirándulás a Mátrában
Olgi ajándékkuckója - © 2008 - 2024 - olgiajandekkuckoja.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »